A 2024-es siker után nem volt kérdés, hogy 2025-ben újra együtt futunk az állami gondoskodásban élő gyermekekért.
A II. ÁGOTA® Futás a szegedi Dóm téren ismét bebizonyította, mekkora ereje van az összefogásnak: 2476 résztvevő mozdult meg egy közös cél érdekében.
A rekordlétszámnak köszönhetően rekordösszegű támogatás, összesen 50 millió forint gyűlt össze, amely az ÁGOTA® Falván megvalósuló fejlesztő központ és gyermekkönyvtár létrejöttét segíti.
A legkisebbektől az idősebbekig minden korosztály képviseltette magát – családok, baráti közösségek, sportolók és az állami gondoskodásban élő gyermekek nevelőikkel együtt.
Az alábbiakban azoknak a partnereknek a listája található, akik nélkül ez az eredmény nem születhetett volna meg.















































